PETNEHÁZA

Petneháza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nyíregyházától 40 km-re, Kisvárda és Baktalórántháza közelében található. Iskolánk a közel kétezer lakosú település központjában van.

Intézményünk jól felszerelt, igyekszünk otthonos, esztétikus környezetet biztosítani tanulóink számára, de maga az épület felújításra szorul.

Jelenleg 148 tanulója van iskolánknak. Minden évfolyamon egy osztályt működtetünk, valamint két napközis és két tanulószobai csoportot. Diákjaink a kötelező tanórai foglalkozásokon túl sokféle tanórán kívüli tevékenységből választhatnak. Szinte minden tantárgyból biztosítunk lehetőséget tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozásokon való részvételre. A gyerekek érdeklődésének megfelelően szakköröket működtetünk.

Az alapfokú művészetoktatás több mint 10 éve része nevelő-oktató munkánknak, amely 2008-ban „kiváló” minősítést kapott. Jelenleg két színjátszó és két grafikás csoportunk van, összesen 62 tanuló részvételével. A grafikások alkotásai az iskola folyosóját díszítő állandó kiállításon tekinthetők meg, gyakran vesznek részt különböző rajzpályázatokon. A színjátszók állandó szereplői a községi és iskolai rendezvényeknek, ünnepélyeknek, ahol mindig színvonalas előadással örvendeztetik meg a nézőket.

Néptánc- és társastáncoktatás is folyik iskolánkban, a Tengertánc Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében.

Sok diákunk tanul fafaragást szakköri formában, ahol néphagyományainkkal ismerkednek, és mutatós használati tárgyakat készítenek.

Tehetséges tanulóink szép számban vesznek részt tanulmányi- és sportversenyeken, gyakran érnek el helyezést.

A tanulás sikerességét jól felszerelt, barátságos iskolai könyvtár segíti.

A 15 fős nevelőtestületünket kedvező összetétel, jól felkészültség, nagy tapasztalat és gyermekszeretet jellemzi. Fontosnak tartjuk a szeretetteljes légkör kialakítását iskolánkban, ahol a gyerekek számíthatnak a pedagógusok segítségére, jóindulatára minden helyzetben.

Intézményünk 1998 óta Petneházy Dávid (kb. 1645-1687) nevét viseli, aki korának egyik legtehetségesebb hadvezére volt. A birtokai központi része volt a mai Petneháza területe is. Bátorsága, hazaszeretete vonzó alakká teszi az utókor számára. Olyan értékeket képviselt életével, amelyeket mai is példaként állíthatunk tanulóink elé.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>