A PROJEKTRŐL

A pályázati programunk célja egy olyan szakmai program megvalósítása, amely révén a programban résztvevő iskola együttműködésével, a partneri kapcsolat kialakításával sikerül olyan közös programokat megvalósítani, amelyek lehetőséget biztosítanak a programba bevont tanulók ismereteinek bővítéséhez, a látókörük kiszélesítéséhez, s ezen keresztül a különböző kompetenciáinak fejlesztéséhez. Emellett célunk, hogy a programban résztvevő gyerekek a közös programok során közösségé kovácsolódjanak, egymás felé érzékenységet, figyelmet, érdeklődést és empátiát tanúsítsanak, ennek révén közelítsük a más helyzetben élő, máshonnan induló és egészen más kompetenciákkal bíró felnövő generációk tagjait.

Pályázati programunk további célja, hogy a program megvalósításában résztvevő pedagógusok között kialakuló szakmai kapcsolat révén komoly tapasztalatcsere valósulhasson meg.

 A projekt alapvető témája a kulturális és társadalmi integráció, az egyén és a közösség viszonya, a tudás és tehetség alapú érvényesülés és az identitástudat. Az átadott információk, az igényes irodalmi-zenei élmény, a kipróbált drámajátékos helyzetek és a diákok és tanulók közös találkozásai, beszélgetései hozzájárulnak a gyerekek társadalmi, szociális, életviteli, kulturális és kommunikációs kompetenciájának fejlesztéséhez, ismeretanyaguk bővítéséhez és gyakorlati alkalmazásához.

 A pályázati program hiánypótló, mivel sem intézményünkben, sem pedig a velünk együttműködő partneriskolában sem volt az elmúlt időszakban ilyen átfogó és célirányos, a tanulókat érintő közösségi programsorozat, különös tekintettel a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulókra vonatkozóan.

TaBLA_kotelezo_USZT_A_Rudabanya_Petnehaza

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>