KULTURÁLIS PROGRAM 2 – KÁVÉSZÜNET ZENEKAR – PETNEHÁZÁN ÉS RUDABÁNYÁN

Rudabánya

„Kell egy kis Kávészünet!” Akár ez is lehetett volna a mottója annak a hangulatos kis délutánnak, amellyel a 2010-ben a „Kultúra Fiatal Nagykövetei” címet elnyerő Kávészünet zenekar ajándékozott meg minket március 20-án, a tavasz első napján.

A rendhagyó irodalom órán ismert, és kevésbé ismert megzenésített versek hangzottak el. A fiatal zenészek közös éneklésre is bíztatták az érdeklődő kis közönséget, ennek eredményeképpen velük együtt dalban mondtuk el a Füstbe ment terv és A cinege cipője c. költeményeket.

Az előadás során elhangzott Ady Endre Párizsban járt az Ősz c. verse is, amelyet a hatodik évfolyamos tanulók egy korábbi délutáni foglalkozáson már tanultak. Breuer Andrea ezzel kapcsolatban megjegyezte:”De jó, hogy tanárnő megtanította nekünk ezt a verset! Így most velük együtt tudtam énekelni én is! Nagyon tetszett!”

A kéttagú formáció talán egyik leghíresebb szerzeményével, a Csonka verssel búcsúzott a gyerekektől. Szőllősi Kristóf az előadás után azt mondta: „Nagyon szeretem ezt a dalt! Örülök, hogy eljátszották nekünk!”

 

Petneháza 

2014. március 18-án a Kávészünet zenekar volt a Petneházy Dávid Általános Iskola vendége. A koncertet az iskola tornatermében rendeztük meg, melyen részt vett iskolánk minden tanulója, és a tantestület is.

A zenekar műsorában nagyon sok ismert vers megzenésített változata elhangzott. Az alsósok és a felsősök is ráismerhettek kedvenc verseikre. Lelkesen énekeltek, tapsoltak, csettintettek együtt a zenekar énekesével. Két tanulónk is színpadra léphetett. Egyikük Móra Ferenc: A cinege cipője, másikuk József Attila: Mama című versét szavalta el, majd mindkét verset elénekelte az egész iskola az előadókkal.

Házi feladatot is kaptak a gyerekek: mi a vers címe, és ki írta ?

„Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,”

A vers megzenésített változatát meghallgathatták a résztvevők.

A program végén a gyerekek hosszú vastapssal köszönték meg a kedves, jó hangulatú előadást.

Köszönjük a zenekar tagjainak, hogy rövidre szabott idejük ellenére teljesítették a gyerekek kérését, és egy közös fotózásra leültek közéjük.

 

 

Rudabányán készült képek

  • Kultúrális program2-Rudabánya4
  • Kultúrális program2-Rudabánya17
  • Kultúrális program2-Rudabánya18
  • Kultúrális program2-Rudabánya19
  • Kultúrális program2-Rudabánya26
  • Kultúrális program2-Rudabánya27
  • Kultúrális program2-Rudabánya29
  • Kultúrális program2-Rudabánya31
  • Kultúrális program2-Rudbánya1

a

a

a

Petneházán készült képek

  • PETNAHAZ_KULTURALIS_PGM_2_A_KAVESZUNET_0 (1)
  • PETNAHAZ_KULTURALIS_PGM_2_A_KAVESZUNET_0 (2)
  • PETNAHAZ_KULTURALIS_PGM_2_A_KAVESZUNET_0 (3)
  • PETNAHAZ_KULTURALIS_PGM_2_A_KAVESZUNET_0 (4)
  • PETNAHAZ_KULTURALIS_PGM_2_A_KAVESZUNET_0 (5)
  • PETNAHAZ_KULTURALIS_PGM_2_A_KAVESZUNET_0 (6)

2 Responses to “KULTURÁLIS PROGRAM 2 – KÁVÉSZÜNET ZENEKAR – PETNEHÁZÁN ÉS RUDABÁNYÁN

  • Nagyon tetszett az előadás, megzenésítve jobb a verseket hallgatni.

  • Minden vers szép volt, nekem József Attila: Tiszta szívvel című verse tetszett a legjobban.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>