KULTURÁLIS PROGRAM 3 – SAJTKUKAC ZENEKAR – PETNEHÁZÁN ÉS RUDABÁNYÁN

PETNEHÁZA

2014. április 08-án  a Sajtkukacz zenekar járt Petneházán. Koncertjükön iskolánk valamennyi tanulója részt vett.

Ez az előadás abban különbözött a korábbi kulturális programoktól, hogy az elhangzott megzenésített versek szinte mindegyike ismeretlen volt a gyerekek számára. Ennek oka az, hogy kortárs költők (Lackfi János, Varró Dániel, Finy Petra, stb.) verseit mutatták be az előadók, amelyekkel irodalom órákon nem találkoznak a gyerekek.

Az előadók közvetlen stílusa, a jó hangulatú, szójátékokkal tele versek végig ébren tartották a gyerekek figyelmét.

Vidáman énekelték, tapsolták végig az előadást. Közben ismereteket is szereztek: megtanulták, mi az a „prospektus”, hogy hazánk legnagyobb folyója nem a Balaton, stb.

Könnyen érthető, a gyerekekhez közel álló témájú versek hangzottak el.

RUDABÁNYA

2014. április 9.

A versénekléssel foglalkozó Sajtkukacz zenekar április 9-én volt iskolánk vendége. Hitvallásuk szerint a megzenésített vers egyszerű és játékos formában közvetíti az irodalom értékeit a tanulók számára. Gál Hedda és Molnár György vidám kis műsorral érkezett tanulóinkhoz. Repertoárjukban szerepeltek átdolgozott, újragondolt népdalok, mindemellett pedig számos kortárs költő műveivel is megismertették a hallgatóságot. A gyerekeknek legjobban Lackfi János, Szabó T. Anna és Varró Dániel dalban elmondott versei tetszettek.

Szögedi Kevin az előadás végén boldogan mesélte:”Nekem nagyon tetszett tanárnő a műsor! Otthon megkérem majd a bátyámat, hogy keresse meg nekem az interneten ezeket a verseket, szeretném újraolvasni őket! A bácsitól pedig még autogramot is kaptam!

Petneházán készült képek

  • PETNEHAZA_KULTURALIS_PGM_3_SAJTKUKAC_A_ (1)
  • PETNEHAZA_KULTURALIS_PGM_3_SAJTKUKAC_A_ (2)
  • PETNEHAZA_KULTURALIS_PGM_3_SAJTKUKAC_A_ (3)
  • PETNEHAZA_KULTURALIS_PGM_3_SAJTKUKAC_A_ (4)
  • PETNEHAZA_KULTURALIS_PGM_3_SAJTKUKAC_A_ (5)
  • PETNEHAZA_KULTURALIS_PGM_3_SAJTKUKAC_A_ (6)
  • PETNEHAZA_KULTURALIS_PGM_3_SAJTKUKAC_A_ (7)

A

A

Rudabányán készült képek

  • Kultúrális program3-Rudabánya_A_10
  • Kultúrális program3-Rudabánya6
  • Kultúrális program3-Rudabánya5
  • Kultúrális program3-Rudabánya3
  • Kultúrális program3-Rudabánya13

2 Responses to “KULTURÁLIS PROGRAM 3 – SAJTKUKAC ZENEKAR – PETNEHÁZÁN ÉS RUDABÁNYÁN

  • Tetszett, hogy minden vers vidám, humoros volt. A kedvencem a Klíma-dal volt (Varró Dániel).

  • Nagyon jó volt ez a találós kérdés: kik azok a kalapácsok? – akik ácsolják a kalapot.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>