KULTURÁLIS PROGRAM 7 – APHONIA EGYÜTTES – PETNEHÁZÁN ÉS RUDABÁNYÁN

Rudabánya

október 13.

Az Aphonia zenekar tagjai már ismerősként érkeztek hozzánk. Gál Hedda és Molnár György tavasszal már bemutatkoztak tanulóinknak megzenésített versekből álló kis műsorukkal. Ezúttal is dalban mondták el a költeményeket. Fiatalos témákat boncolgató, humoros válogatásukban ezen a napon nagy hangsúlyt kaptak Lackfi János szerzeményei, de ízelítőt kaptunk például a svéd gyermekirodalomból is.

Verses finomságként kezdésnek tejbegrízbe mártottuk a kanalainkat, majd a fiú és lány mosdók szabályait ismételtük át. Meghallgathattuk a Kis kece lányom modern átiratát, bálnákkal úszkáltunk a költemények tengerén, megtudtuk, miért lenne jó, ha cipzár lenne egy banánon, a végén pedig örömteli radírozásba kezdtünk mindahányan.

Az Aphonia zenekar 2010 októberében Kaleidoszkóp díjat kapott Pécsett a Lackfi-műsorukkal. Innen Rudabányáról pedig a gyerekek elismerő tapsait, mosolygós tekinteteit vihették jutalmul haza.

 

Petneháza

 

Október 16-án a hetedik kulturális program keretében az Aphonia együttes látogatott el a Petneházy Dávid Általános Iskolába. Nagyon jó hangulatban, sok közös énekléssel telt a koncert.

Molnár György előadóművész bevezetőjében elmondta, hogy verseket zenésítenek meg minden korosztály számára, amiből jó néhányat most újra bemutattak nekünk.

A Kis kece lányom közös éneklése után a művészek elénekelték  annak modern, „érdekes kifejezéseket” is tartalmazó változatát.

Nagy sikert aratott újra Orbán Ottó: A bálna című verse, a gyerekek hangosan énekelték az ismert részeket.,

Egy kis „baleset” történt a műsor alatt, elszakadt a gitár egyik húrja. Hamar sikerült elhárítani a hibát, miközben a gyerekek a Hej Jancsikát énekelték nagy lelkesedéssel.

Újra hallhattuk Lackfi János kedves, gyerekekhez közel álló verseit: Johanna és a fiúvécé, Radírmocsok, Soroló.

Nagyon tetszett a gyerekközönségnek a program, csak sajnos most is rövidebb volt, mint ahogy szerették volna.

 

 

 

Rudabányai képek

  • Kulturális 7- Rudabánya A 10
  • Kulturális 7- Rudabánya A 11
  • Kulturális 7-Rudabánya A 1
  • Kulturális 7-Rudabánya A 3
  • Kulturális 7-Rudabánya A 4
  • Kulturális 7-Rudabánya A 5
  • Kulturális 7-Rudabánya A 6
  • jquery slideshow
  • Kulturális 7-Rudabánya A 8
jquery carousel by WOWSlider.com v6.4

 

Petneházi képek

 

 

 

2 Responses to “KULTURÁLIS PROGRAM 7 – APHONIA EGYÜTTES – PETNEHÁZÁN ÉS RUDABÁNYÁN

  • Nagyon tetszettek a versek és a dalok! Nem tudtam megállni, hogy ne tapsoljak, vagy ne üssem az ütemet!

  • Szívesen hallgattam volna még őket! Nagyon jó hangulatot varázsoltak ide!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>