KULTURÁLIS PROGRAM 9 – HUZELLA PÉTER – PETNEHÁZÁN ÉS RUDABÁNYÁN

PETNEHÁZA

Petneházy Dávid Általános Iskolában december 11-én volt a 9. verszenei koncert. Ennek keretében Huzella Péter Kossuth-díjas előadóművész látogatott el újra hozzánk, és szerzett felejthetetlen perceket kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A művész szinte teljesen új műsorral lepett meg bennünket, melyet Kányádi Sándor versei foglaltak keretbe.

A koncert elején elhangzott versek témája az aktuális évszakhoz kapcsolódóan a késő ősz, a tél, állatok, madáretetés volt. Ezután a karácsony – advent témaköréből hallhattunk nagyon kedves gyermekverseket, de nem csak a magyar irodalomból, hanem a cseh, spanyol, svéd, francia és angol költészetből is. Mindezt úgy, hogy közben egy – két mondattal a versek tartalmát is érthetőbbé tette a művész a gyerekek számára.

A közönség szinte végig résztvevője volt az előadásnak, együtt énekelt mindenki az előadóval. A műsoridő vége sajnos hamar eljött, de a gyerekek most sem engedték el a művészt egy kis ráadás nélkül. Nagy közös énekléssel zárult a program: Móricz Zsigmond: A török és a tehenek című versével.

 

RUDABÁNYA

Huzella Péter februárban elsőként érkezett hozzánk az előadók közül.  Közvetlen, barátságos személyisége már akkor magával ragadta a gyerekeket. Nem volt ez másképp ezúttal sem. A Kossuth- díjas zeneszerző ismerősként köszöntötte  a hallgatóságot, majd dalaival nem csak a telet idézte elénk, hanem a közelgő ünnep hangulatát is. Együtt énekelhettük vele a Kirje, kirje kisdedecske c. dalt, segíthettünk a számolásban, amikor sorra vettük karácsony tizenkét napját. Megtudtuk, milyen lenne, ha a kis Jézuska nem Betlehemben, hanem egy nagy városban született volna, és Kányádi Sándor versikéjével megpróbálhattunk havat fakasztani a fellegekből.

Igazi ráhangolódás volt ez a kis műsor a karácsonyra, felkészítve szívünket, lelkünket az ünnepre. Köszönjük Huzella Péter! Szeretettel várjuk vissza! Reméljük találkozunk még! Boldog Karácsonyt!

Breuer Andrea: „Teljesen karácsonyi hangulatba kerültem! Szívesen elhallgattam volna még egy kicsit!”

Szőllősi Kristóf: „ Milyen jó lenne, ha én is tudnék gitározni! Ezeket a szép dalokat eljátszanám karácsonykor a családomnak!”
RUDABÁNYI KÉPEK

A

A

A

PETNEHÁZI KÉPEK

2 Responses to “KULTURÁLIS PROGRAM 9 – HUZELLA PÉTER – PETNEHÁZÁN ÉS RUDABÁNYÁN

  • Nagyon jó volt az egész műsor, az tetszett a legjobban, amikor az angol versben együtt számoltuk a karácsony 12 napját

  • Sok ismerős verset hallottunk, így mi is be tudtunk kapcsolódni az éneklésbe.

Hozzászólás a(z) Rubóczki Roland bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>