RUDABÁNYA_Heti foglalkozás 11

2014. április 15.

Ezen a héten az emberek fizikai állapotából adódó egyenlőtlenségekről beszélgettünk. A gyerekek csoportokat alakítottak, majd azt a feladatot kapták, hogy gyűjtsenek össze olyan, általuk ismert történeteket, amelyben a szereplők között testi erőből adódó különbségek vannak. A listákra felkerült pl. János vitéz és az Óriáskirály, Odüsszeusz harca az egyszemű óriással, Dávid és Góliát története, de Nemecsek Ernő és a Pásztor fivérek múzeumkerti einstand-ja is helyet kapott a sorban.

Arról faggatva őket, hogy vajon ezekben a történetekben hogyan oldódik meg, vagy egyenlítődik ki a fent említett egyenlőtlenség, szinte valamennyien azt mondták, hogy a „gyengébb” minden esetben az eszével kerekedik az erősebb fölé.

A Pál utcai fiúk esetéhez Váradi Norbi a következőket fűzte hozzá: „ Igaz, hogy Nemecsek nem szállt szembe a Pásztorokkal, de ez számomra nem jelenti azt, hogy félt volna. Hiszen a Füvészkertben kiállt egy csapat Vörösinges elé, vállalva, hogy akár meg is verhetik. Lehet, hogy fizikailag gyengébb volt, de erkölcsileg mindenki fölé emelkedett.”

 

One Response to “RUDABÁNYA_Heti foglalkozás 11

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>