RUDABÁNYA_Heti foglalkozás 28

„A jó embereknek nem kell, hogy legendává váljanak. Csak teszik, ami helyes.”

(Brandon Sanderson)

 

Sokat beszéltünk már arról, hogy bárki kerülhet nehéz helyzetbe, és ilyenkor nagyon sokat jelenthet mások önzetlen, odaadó segítsége. Aki önként segít, az nem vár érte jutalmat vagy anyagi juttatást. Azért teszi, mert a szíve ezt diktálja, s „mert nincs tisztább cselekedet, mint mást helyezni magad elé.”
Mindenki úgy segít, ahogy tud. Ahogy Csontos Márta író, költőnő fogalmaz: „Abból is adhatsz, ami látszólag nincs, hisz a valóság a szeretetből megteremtődik.”

A mai foglalkozáson olyan ismert emberek példáját mutattam fel a gyerekeknek, akik valamilyen úton-módon kapcsolódnak hozzájuk, a településükhöz.

St. Martin hosszú évek óta visszatérő vendége Rudabányának, bizonyos időt minden évben eltölt a városban. A gyerekek nem csak ekkor, hanem a hagyományosan megrendezésre kerülő városnap keretében is találkozhatnak vele évről-évre.

2010 októberében következett be hazánkban az az ipari szerencsétlenség és környezetkárosító katasztrófa, amit vörösiszap-katasztrófaként emlegetünk. Az erősen lúgos, maró hatású ipari hulladék körülbelül 40 négyzetkilométeren terült szét, felbecsülhetetlen gazdasági és ökológiai károkat okozva a Devecseri kistérségben. Tíz ember meghalt, a sérültek száma több mint 150 volt.

St. Martin a katasztrófa után írta meg A Föld krónikása c. szerzeményét. A lemez bevételét, amelyen ez a dal is szerepel, a bajba jutott emberek megsegítésére ajánlotta fel.

Tatár Gabival, az egri Pinceszínház színésznőjével tanítványaink egy részének közeli kapcsolata van, hiszen a színjátszó kör keretében együtt dolgozhattak vele a Légy jó mindhalálig c. musical előadásán. A művésznő tavaly nyáron a 2. Egri Művésztelep során útjára indított egy kezdeményezést: az egri várban neves festőművészek festettek együtt sérült (Down-kóros és autista) gyerekekkel. Az alkotótábor résztvevői a közösen készített műveket árverezésre bocsájtották, amelynek bevételét a gyerekcsapat számára ajánlották fel.

Révész Ákos festőművész tavaly nyáron részt vett a 2. Nemzetközi Művésztelepen, Rudabányán. Bár csak néhány napot töltött városunkban, „rudai művészként” szívesen kísérjük figyelemmel további munkáját. Most ősszel csatlakozott a Sorsfordító elefántok elnevezésű akcióhoz, amelynek keretében húsz elefánt borjú kapott művészi külsőt, hogy aztán Budapest  kedvelt terein és parkjaiban, galériákban és kiállításokon csodálhassák meg őket az emberek. Az akció kiállítással, jótékonysági vásárral és az elefántszobrok árverezésével zárul majd. A befolyt támogatásokból, adományokból a Hajlék Nélküliek Jövőjéért Alapítvány- Átmeneti Szállójának további működését kívánják biztosítani a szervezők.

2 Responses to “RUDABÁNYA_Heti foglalkozás 28

  • Büszke vagyok rá, hogy ismerhetem Tatár Gabi nénit és együtt dolgozhattam vele! Nem is tudtam, hogy önkéntesként is tevékenykedik!

  • Minden évben meghallgatom St. Martin előadását a városnapon. Eddig nem tudtam, hogy ilyen önzetlenül segít másokon. Most már még jobban becsülöm a munkásságát!

Hozzászólás a(z) Varga Zsuzsanna bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>