RUDABÁNYA_Heti foglalkozás 30

E heti foglalkozásunkon a méltán híres miskolci Spider Mentőcsoportról beszélgettünk. Azért esett most rájuk a választás, mert Miskolc alig 40 km-re van tőlünk, tehát „földinek” tekinthetjük az 1996 júniusában alakult mentőalakulatot.

A Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport tagjai önkéntesek, akik mentési és felderítési tevékenységüket karitatív módon, saját kutyáikkal, felszereléseikkel végzik. Szakembereink kutyás, búvár, alpinista, barlangász egyesületekből, valamint mentőorvosokból és a B.-A.-Z. megyei Polgári Védelmi Parancsnokság állományából kerültek ki.

A csoport az emberi életek és anyagi javak mentésére szakosodott.  Megrongálódott épületekben, romokon, roncsok között, nyílt, erdős, bokros, sziklás területeken, vízen és víz alatt képesek élő és halott személyek felkutatására, mentésére és – szükség esetén – sürgősségi orvosi ellátására. Munkájukban nem csak a már fent említett szakemberek segítik őket, hanem speciális feladatokra kiképzett kutyák is.

A Spider csoport leghíresebb mentőkutyája Mancs volt, aki gazdájával, Lehóczki Lászlóval együtt több sikeres mentőakcióban is részt vett. A kiképzésnek köszönhetően víz alatti holttestet is képes volt jelezni, valamint egyazon helyszínen helyesen jelzett élő és halott embert is. Ez a teljesítménye és sok-sok bevetése minden idők egyik legjobb magyarországi mentőkutyájává emelte.

Mancsra Miskolc városa a mai napig nagyon büszke. Ennek köszönhető, hogy a 2006-ban elpusztult állatnak a belvárosban szobrot is emeltek.

 

 

One Response to “RUDABÁNYA_Heti foglalkozás 30

  • Óriási munka lehet kiképezni egy kutyát, hogy emberéleteket tudjon menteni. Le a kalappal minden ilyen gazdi előtt!”

Hozzászólás a(z) Kántor Krisztofer bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>