RUDABÁNYA_Heti foglalkozás 32

„Nem éltél igazán addig, amíg nem tettél valami jót olyan valakivel, aki soha nem tudja azt visszaadni.” (John Bunyan)

Hónapok óta beszélgetünk már az önkéntességről, a jótékonyságról, arról, hogy mennyivel gazdagabbá tesz minket emberileg és lelkileg, ha önzetlenül segítünk másokon.

A karácsony közeledtével arra gondoltunk, hogy ezúttal nem csak beszélünk az adakozás nagyszerűségéről, hanem át is éljük azt. Tanakodtunk, keresgéltünk, kiknek is tudnánk segíteni az ünnepek előtt. Több lehetőség is szóba került, végül a gyerekek úgy döntöttek, hogy pénzgyűjtésbe kezdenek, és a tőlük telhető szerény kis összeggel a Dévai Szent Ferenc Alapítványt szeretnék támogatni.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány Böjte Csaba testvér alapításával 2002-ben jött létre, elsősorban az erdélyi ferencesek által fenntartott gyermekvédelmi intézmények, iskolák, óvodák, napköziotthonok támogatására.

A gyerekek által összegyűjtött pénzt az Alapítvány bankszámlájára fizetjük be.

2 Responses to “RUDABÁNYA_Heti foglalkozás 32

  • Én tavaly részt vettem a „Cipősdboboz-akcióban” is. Jó érzés volt segíteni. Most is az.

  • Örömmel tölt el, hogy segíteni tudok másokon!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>