SZEMÉLYES TALÁLKOZÓ: PETNEHÁZA – RUDABÁNYÁN
2014. 10. 18.
Petneháza Rudabányán
A rudabányai Gvadányi József általános iskola diákjai már vendégeskedtek Petneházán és a diákok már a Balatonon is találkoztak. Többen közülük azóta is tartják a kapcsolatot a közösségi oldalakon, úgyhogy jó ismerősként üdvözölték egymást. A köszöntés és a program ismertetése után indulhatott is a nap! Október 18-án, busszal utazott a petneházi csapat Rudabányára. Elsőként a református templomba mentünk. A Petneházy iskola diákjai és tanárai készültek, hiszen Rudabányán a város egyik leghíresebb lakóját, Gvadányi Józsefet ünnepelték, így a Petneházy iskolások is megkoszorúzták az író szobrát. A szociális szolgáltató központban ebéddel várták a vendégeket. Az iskolában vetítésen mutatták be a környék nevezetességeit, így a református templomot, a római katolikus és evangélikus templomot, szó esett arról, hogy itt találták meg a 12 millió éves emberszabású majom, a Dryopithecus brancoi maradványait. A bányászati múzeumot is bemutatták, amit 2006-ban átépítettek, azóta egész Borsod-Abaúj-Zemplén megye bányászatának történetét bemutatja. A szobrokat is ismertették: az Ülő nő, a Bányász-dombormű és a Bányász hősi emlékmű mellett Gvadányi József, Mikoviny Sámuel és Kossuth Lajos szobrait ismerhették meg a gyerekek. Szó esett a híres szülöttek között Gvadányi József gróf, generális, íróról. A településen utcát, az általános iskolát és a művelődési házat nevezték el róla. Megismerhették a vendégek az iskolai életet is: az oktatásba, a fakultációs foglalkozásokba és a szabadidős tevékenységekbe is bepillanthattak. A rudabányai bányató (ami azért is érdekes, mert a volt külszíni vasércbánya helyén 1985 után keletkezett bányató az ország egyik legmélyebb állóvize: a tó hossza körülbelül 300 méter, legnagyobb szélessége 80 méter) és a bányamúzeum megtekintése után az uzsonnára kapott pizza elfogyasztása következett, majd mindkét csapat átadta a partneriskola diákjainak ajándékát. Ezután felpattantunk a buszra és hazaindult a petneházi sereg. Mind az 50 diák, mind a hat kísérőpedagógus jól érezte magát.
Azt mondják, hogy az életben csak a jó dolgokra érdemes várni, és ezekre a jó dolgokra várni meseszép. Azt hiszem, nem túlzok, ha ennek a mondatnak az igazságával tökéletesen egyetértek. Mert vártuk…nagyon vártuk, hogy látogatást tehessünk szeptemberben Petneházán, újra üdvözölve testvériskolánk diákjait, tanárait. És talán még ennél is jobban vártuk, hogy viszontláthassuk őket októberben, viszonozva vendéglátásukat és mindazt a szeretetet, amivel egy hónappal korábban ők fogadtak minket.
Nagy volt az izgalom gyerekek és felnőttek részéről egyaránt. Mi tettünk-vettünk, szervezkedtünk, a diákok pedig egyre csak kérdezősködtek, hogy mikor jönnek petneházi barátaik, ismerőseik, meddig maradnak, milyen programmal készülünk majd nekik.
Az időjárás kegyeibe fogadott minket, és ragyogó napsütéssel várta velünk együtt a külön busszal érkező vendégeket. Gyors iskolabejárás után kezdődhetett a nap, mégpedig városunk legszebb műemlékének, a református templomnak a megtekintésével. A lelkész úr tartalmas, ugyanakkor kedves és kedélyes hangulatú előadása után a közeli Gvadányi-szoborhoz vezetett az utunk, ahol testvériskolánk képviselői koszorút helyeztek el Rudabánya híres költő generálisának emlékművénél, akinek születését éppen azon a héten ünnepelte a város. Pihenésképpen következett az ebéd, amit Szuromi Norbert tanár úr power pointos bemutatója után szépen le is gyalogoltunk. Irány a tó, a környék legszebb és Magyarország legmélyebb bányatava!
Az idő még mindig szép volt, a kedvünk ragyogó, maga a tó pedig látványos és lenyűgöző. Voltak, akik kacsázni próbáltak a vízen, voltak, akik megmászták a közeli dombokat, voltak, aki köveket gyűjtöttek, és voltak, akik közös fotókat készítettek. Mindegy volt ki miben lelte éppen kedvét, a tényen, hogy kilométereken átívelő barátságok és talán kamaszszerelmek kötettek, már semmi sem változtatott. Ennek volt köszönhető az is, hogy a Bányászattörténeti Múzeum meglátogatása után néhány diák esetében könnyesre sikeredett a búcsú. Nehéz volt az elválás, mindenki szeretett volna csak még egy kicsit maradni. De el kell búcsúzni ahhoz, hogy majd újra találkozhassunk! Hogy újra várhassuk a viszontlátást. Talán sokkal nagyobb izgalommal, de már soha el nem múló szeretettel!
Szemán Adrienn
